Nincs ötleted milyen ételt kèszíts ami egészséges és elég energiát biztosít az edzésekhez vagy a hétvégi versenyekhez?
Újabb szezonális recepteket találsz a Terepfutas.hu oldalon Emelie Forsbergtől.
Jó kísérletezést kívánok!
2021. május 31., hétfő
Egy baráti beszélgetésből, született egy ötlet. Remélem nektek is tetszeni fog!
Fogadjátok szeretettel az első írásom a Terepfutás.hu oldalon nagyon megtisztelő, köszönöm!
Gaja Trail 2020
Futás a szabadság ösvényein-Gaja Trail 2020
Betyárnak, szentnek, bujdosónak hajléka és a szabadság jelképe a Bakony. Mi pedig éppen ezen az emblematikus helyen egy ellentmondásos időszakból fél lábbal kifelé tartva versenyezhettünk a Trail Zone jóvoltából a Gaja-patak völgyében.
Amikor a 81. számú főúton Fehrévárcsúrgó felé haladva bekanyarodtunk a Gaja-völgyi tájcentrum felé és az autót kívül hagyva besétáltunk ebbe a mesevilágba, melynek középpontja a Pisztrángos-tó, már valami melegség járt át, pedig a fogaim kocogtak a nyirkos szeles, hírtelen lehűlő időben. Tavaly az UTH-n ilyenkor Pünkösd vasárnap, tikkasztó hőség volt.
Elsőként indul a 6 km-es sprint a Pisztrángos-tó melletti rajtkaputól, majd a 13 km-es férfi és női mezőny számára dördül el a startpisztoly pár perces különbséggel. Óvatosan rajtolok, besasszézok a 3. lány mögé. Néhány lépés után már a buja növényzettel benőtt, párás esőerdőhöz hasonlító környezetben haladok.
Felkaptatunk a legendás Vaskeszthez, majd a Varjúvári sípályához. Mindig éppen annyi az emelkedő, ami még megfutható, de néhol pár lépés séta is „becsúszik”, mert a talaj enyhén átázott a szemerkélő, folyamatos esőben. Kicsit néhol betorlódunk az egy nyomtávos ösvényen, de kedvesen elengednek.
A szurdokvölgyön átfutni magával ragadó élmény, teljesen áthat a környezet atmoszférája. Hallom a 20 kilométeres férfi élmezőny dobogását már a hátam mögött, - Ők valamivel utánunk rajtoltak - Szabó Sanyi, Büki Ádám és Gebre Edzőbá, amikor megelőznek, mindegyiküknek van egy kedves bíztató szava, ami szárnyakat ad. Elfelejtem ezt a keserves időszakot, amit a lábammal küzdöttem, majd visszaestem. Még egy kis versenyzés is megadatik, megelőzök két lányt az emelkedőn. Csak rendbe jön ez a sérülés is, most problémamentes.
Kiérve a Nagy rétre már látom az előttem haladókat kanyarogni. Teszünk egy tiszteletkört a lábszárközépig érő fűben, komoly szembeszélben, az eső pedig kitart, de ez is jólesik bár küzdelmes, a széllel való viaskodás közben a bokára is figyelni kell.
Több ellenőrzőponton haladunk át, mindenhol kedves segítők várnak és irányítanak, és egy frissítőponton is szívélyesen kínálnak” étellel-itallal”, de most továbbfutok. Erre a távra, ilyen időben semmit nem kívántam és nem is vittem magammal. Még előző este vettem be két Hammer Essentialt, amit mostanában rendszeresen szedek. Ha melegebb idő lett volna vagy a hosszabb távon indulok viszek Heedet is kis kulacsban.
Érintetlen a környezet és buja, zeg-zugos, nagyon szerethető. Áthat a gondolat, hogy elbújnék itt többször egy-egy felfedező hosszabb futásra. Na de most csak 13 km a táv, haladni kell nem ábrándozni!
Néhol átázott és csúszós a talaj, de a Dynafit cípőm jól kapaszkodik, talán meghúzhattam volna jobban a fűzőjét, de már kibírom.
Ránézek az órámra már csak 2 km. Hallom is az irányítókat: - Óvatosan, mert csúszik lefelé! Lendületesen megindulok, de néhol azért befékezek a sarasabb részeknél. A befutónál - a Pisztrángos tó kerülése közben - Csipi nyulazik nekem pár száz méteren, mögülem kipattanva, hogy ne lazsáljak, aztán elnyargal, Sajnos az utóbbi egy hónap edzéskiesést megéreztem és nem tudok neki vagánykodni.
Sok baráttal és csapattárssal találkozhattam, és két futótárs lánnyal korábbi versenyekről is kedvesen elbeszélgettünk, Nagyon tartalmas és szép délelőtt volt! Az már csak külön ajándék, hogy ezzel a szerencsés távválasztással és a lelki többletmuníciók miatt, sikerült a női mezőnyben másodikként befutnom. Kaptam egy zsák gabonapelyhet és müzli szeletet, aminek a fiaim biztosan nagyon örülnek majd és igazán szép az érem is!
A pályajelölés, a segítők és a szervezés csillagos 5–ös, egy ilyen start után mindenkinek jó szívvel ajánlom a Trail Zone versenyeit, én már szemezek a következővel, ami augusztusban várható. A kis létszám és a családias hangulat garantált.
Minden teljesítőnek szívből gratulálok, különösen Gepardos csapattársaimnak!
Számok az órám szerint:
- 13,62 km,
- 354 md+,
- 01:16:22,
- 11 fok
Fotók: Máthé Pista, Jup Alina, Szabi Tóth
Budapest Urban Games Futás 2020
A harmadik megrendezése idejében fedeztem fel a Budapest Urban Games utcaolimpiáját, ami nagyon a szívemhez nőtt és azóta nevezek minden augusztus végén a Citadella futásra.
A sokféle sportág mellett, évek óta szemezek a Duna-átúszással is, de a családtól annyi kimenőt azért nem kaptam, hogy két számban is próbát tegyek, így maradt egyedüliként a 14 km-es futás.
„Három szántás, három kenyér” – tartja a mondás, és idén harmadszor verejtékeztem a Gellérthegy lépcsőin. Minden úgy kezdődött, hogy 10 órakor beálltam a Citadella lábánál felállított rajtba egy méteres távolságot tartva a versenytársaktól és nekiindultam.
Kellett pár másodperc a szakaszos rajt miatt, míg tudatosult bennem, hogy versenyen vagyok és elérte az adrenalin-szintem a kívánt mértéket. A tavalyról ismert kanyargós lejtőn elkapott a lendület és éreztem, hogy jobb lenne tartalékolni.
Tudtam, hogy meglesz a böjtje, de az elmúlt hónapok fájdalmas és gyenge futásai után bevallom nagyon élveztem, különösen, hogy az emelkedőkön is kitartott még a lendület. (Hála nektek Gepárdos résztáv és Gellért felfutások!)
Figyeltem a kanyarokat, mert tudtam, hogy változott az útvonal – előnyére, mert még izgalmasabb lett a pálya – és a Sanyosz által beígért 460 lépcső is megvolt.
Négy kilométer után ismerősök szurkoltak, engem is erősítve egy - Hajrával! Fogyott a táv, de iszonyat hőség volt és a bevizezett sapkám már inkább csak melegített, ezért a frissítőasztalról egy üveg vízzel lelocsoltam magam. Kortyolgattam a soft kulacsból a lightos HEED izót és gyönyörködtem a dunai panorámában.
Még néhányat kanyarogtunk és hamarosan újra fent voltunk a versenyközpontban, hogy ráforduljunk a második körre.A lejtőket már kezdte érezni a lábam a lendületem is alábbhagyott, ezért – na meg a túl korai reggeli miatt is – elmajszoltam egy Hammer koffeines gélt.
A pálya hullámzott feladta a leckét rendesen a combfeszítőnek és a térdízületnek. „Főleg annak, aki esztelenül nyomja a lejtőket, majd bezsibbasztja az izmait a lépcsőkön felfelé és megszívja a második kör második felét” – elemeztem a tanulságokat. Itt már jelentősen belassultam, éreztem, hogy a víz is túl sok volt, amivel újra fejen locsoltam magam és tapadós vizes pólóban feszenghettem tovább. Már itt-ott beszélgettem is a pályán odasodródó ismerősökkel, vagyis eldőlt, hogy mentálisan is elengedtem a versenyt.
Valahogy a végére összeszedtem magam felszívódott az energia gél is és tempósabban felfutottam a célba, nyakamba akasztották a város térképlenyomatával díszített érmet és gyors nyújtás után hazasiettem a srácokhoz.
Összességében nagyon élveztem ezt a versenyt és egyáltalán nem ostorozom magam amiatt, hogy kiengedtem, mert ösztönös volt ez az elmúlt fél év tükrében. El kell fogadni a nehezebb időszakok nyűgét és örömeit is.
Hatalmas köszönet a szervezőknek, hogy a tavalyi – három távból eredő – kisebb gikszereket ennyire profin orvosolták és ilyen izgalmas, nehéz és jó pályát hoztak össze a módosításokkal, az önkénteseknek pedig a lelkes szurkolásért és segítőkészségért! Az esti eredményhirdetés hangulata pedig egyedülálló volt.
Gratulálok a helyezetteknek és minden résztvevőnek, de a legidősebb teljesítő előtt le a kalappal, 82 évesen én is így szeretnék futni!
Köszönöm a fotókat Bellus Áronnak.
Táv: 14 km
Szint: 406 m
Összetett 15. és női 6. hely 1:23:09 idővel.
Harmadszor is korosztályos 1. lettem. (Szerencsés évjárat sorry.)
Groove Trails - Zuppa Trail
Vasárnap a Mátrabérc felkészülés utolsó hosszú futását a Szárligetről induló Zuppa Trail körtúrán futottuk. Petivel még a Popey TT előtt beszéltük, hogy neki őszre ez is tervben van, szerencsére elkísérhettem egy pályabejárós futásra.
Budapesttől mindössze 35 kilométert kellett megtenni a rajtig a Mezei Cukrászdáig, ami vonattal is könnyen megközelithető. Előzetesen nevezni kell a hivatalos teljesítéshez, de ha nem kérsz érmet, kedvezményesen csak egy Nutella árát kell elutalnod. A teljesítés igazolása a számomra eddig legegyszerűbb GeoGo redszerrel történik.
A pálya elején kellemesen bemelegedtek a lábaim, a felvezető sík szakaszon, és már itt burjánzó zöld növények szegélyezték az utat.
Csákányospuszta felé egy mezőt szeltünk át, majd a kék sávon az erdőbe beérve a Csákány-patak által vájt Mária-szurdokvölgyön haladtunk tovább. Az előző éjszakai eső jól leporolta az utat, néhány színültig feltöltődött pocsolyát a bozótok felé sikerült csak kerülni. Közben makkok hullottak mindenfelé, és a szél ősziesen süvített a még zöldellő fák között. A hőmérséklet viszont még nyáriasan meleg volt.
A malacok jóízű friss túrásai technikás ösvényeket gyűrtek fel előttünk, igazi természet közeli élményt adva. Nekem nagyon hiányzott már ez az eső áztatta érzés.
Egy meredekebb kaptatón felnézve egy Mária-szobor jóságos tekintete figyelt ránk. Vitányvár romjánál, a pontra való bejelentkezés után, azért fotóztunk egyet. Itt figyelni kellett, mert egy könnyen benézhető bal kanyarral egy single tracken haladt tovább a nyomvonal.
Majd a Rockenbauer-emlékfát is tartalmazó kilenc kilométeres hullámzás következett. Kutattam az emlékeimben és dúdolgattam magamban „Indulj el egy úton, én is egy másikor, hol egymást találjuk, egymásnak se szóljunk…”
Elkanyarodva a Szép Ilonka-forrás felé vezető úttól egy hosszú igazán jól megfutható szakasz következett Szálláskút felé, csak úgy peregtek a kilométerek. Nekem csak Peti hátát kellett követnem, így igazán egyszerű dolgom volt. Tetszett az is, hogy az ellenőrző pontokból csak összesen négy volt, és az is elég könnyen megtalálható.
A huszadik kilométer előtt – éppen jókor – egy kék kútnál volt vízvételi lehetőség. Eddig a fél literes kulacs izo bőven elég volt. Másodszor használtam a Hammer Anti-Fatigue tablettát (hogy ne a Bércen teszteljem), nagyon hatékonynak bizonyult, mert a szokásos bordaközi görcs most nem kínzott meg (indulás előtt 2 db-ot, útközben egyet ettem). A korábbi tapasztalatokból kiindulva pedig, a gél mellé valamilyen könnyen alkalmazható plusz energiaforrást akartam még a hétvégi 54 kilométerre vinni magammal, ezért a Perpetuem Solids rágótablettát is teszteltem. Ezt is kipipáltam.
Aszfaltos kanyargós felfelé és egy főúton átkelés után, máris egy kiemelten védett Natura 2000 területen találhattuk magunkat, a Zuppa-tetőre vezető, hosszú-hosszú – majd a Bércen visszasírod! –emelkedőn. Felérve viszont kárpótolt a csodaszép kilátás a Vértesre, ami remélem, szombaton is legalább ilyen szép lesz a Mátrában.
A sziklás hegycsúcsról meredek, odafigyelős egy nyomtávos ösvény vezetett le, de azért ne gondoljátok, hogy az utolsó hat kilométer lejt. A vasútállomásnál (utolsó ellenőrzőpont) pedig még lépcsőzni is kellett a lélekvesztőszerű vasúti gyaloghídon átkelve, szürreális és kalandos élmény volt. De innen már csak be kellett suhanni a célba.
Gyors átöltözés után átvehettük az érmet és elfogyasztottuk a jól megérdemelt limonádét és kávét.
Nekem ez a pálya nagyon tetszett és dinamikusan megfutható 3 órás könnyebb terepes edzésnek ideális (mondjuk egy Bércre, de akár UTH-ra is). 27,72 km-t és 696 m szintemelkedést mért az óra, a 2 óra 57 perc alatt.
2021. május 24., hétfő
Beszámoló az első Mátrabércemről
Egy kapcsolat, ha jól kezdődik, minden olyan természetesen alakul és formálódik, észrevétlenül már minden idegszáladdal benne is vagy. Ezt éreztem a Mátrában szombat délelőtt.
Akkortól kezdve, ahogy beneveztem a Mátrabércre éreztem a súlyát, valahol ott lebegett minden edzésen. Az igazi felkészülés azonban csak a verseny előtti intenzív két hónap volt, a nyárig elhúzódó sérülés és újrakezdés miatt. (Bevallom, nekem kapóra jött az időpont elhalasztása, de ezt csak félve jegyzem meg.) Szeptember végén viszont már, minden edzésen erősebbnek és erősebbnek éreztem magam. A rajtig is minden összeállt, amit megkoronázott a 100-as rajtszám.
Kőkútpusztán a rajtban még, didergős és csípős idő volt, de ahogy beértünk a fák közé egy párás meleg hullámba kerültünk. Az erőmet beosztva és az órához igazított frissítésre figyelve könnyedén haladtam. Hammer Heed-et, Hammer gélt, Anti-Fatigue- , Endurolytes-, Perpetuem Solids- és Endurance BCCA+ tablettát vittem magammal.
Oroszlánvárat a kijelölt időben értem el és suhanhattam tovább a Kékesre. Érzésre olyan volt ez a szakasz – ahol még véletlenül sem szabad elfutni magad –, mint az olvadó vajba mártott kés úgy siklottam felfelé. Nem is tudom, hogy éreztem-e ilyet hosszabb emelkedőn valaha. A vulkáni kövek, a mohák a zöldellő lombok és a néhol virágszőnyeggel vagy szederrel szegélyezett napsütötte ösvény mesés volt. Ez a szakasz biztosan beíródik a kedvencek közé.
A néhány túrázó, akikkel kereszteztük utunkat, kedvesen elengedett és hajrázott, – így több irányba figyelve, másokat is magammal húzva – el is vétettem egy ösvényt, szerencsére hamar jelezte az óra a letérést. Még így is a Gábor által megadott időn belül értem fel.
Kékestetőn jó volt sok ismerős arcot látni, de egy gyors kulacstöltés után el is hagytam a pontot. Az órán a navigáció kis piros nyilát és a szalagokat figyelve haladtam tovább. Sombokornál egész jól le tudtam jönni a meredek részeken a falevéllel takart guruló kövek ellenére is. Meg is egyeztünk abban egy sráccal, hogy itt jobb azért a Dynafit Alpine Pro, mint a Nike. Haladtam tovább a fenyvesekkel borított úton a Nyugati-Mátra ősbükköse irányába, hosszú ideig szinte teljesen egyedül. Aztán megálltam egy pillanatra, és ahogy a cipőm húztam vissza, a srác, akit még a meredek részeken hagytam el, odaszólt, hogy a Nike viszont nem szedi fel a kavicsokat. Ebben kiegyeztünk, és néhány kilométeren ide-oda előzgettük egymást. Mondta is, hogy Ő a Vadlánon is futott előző héten. Lányokat viszont se előttem sem mögöttem nem láttam, pedig arra számítottam, hogy lassan elkezdenek felfutni rám.
Ágasvár szinte teljesen kiesett az emlékeimből. Galyatető frissítőponton is feltöltöttem a kulacsokat, erre nagyon figyeltem mindenhol, izzasztó párás meleg volt. Több beszámolóban is olvastam, hogy ez fontos. Az új futózsákom végre nem lötyögött rajtam. A kilátó mellett elfordulva már kevésbé rejtett lombok között haladt tovább az út, az aszfalt mellett. Zenét hallottam és egy fickó (Kovács Zoltán Zsánklód) kényelmes nyugágyból buzdította a futókat. Nagyon buli volt! Tényleg ment minden, mint kés a vajban. Itt már éreztem, az órára pillantva, hogy nem igazán tartom az óránkénti frissítést, mert negyedórákkal ki-kicsúsztam belőle. Nyújtani is meg kellett állnom, mert a jobb csípőmnél jelzett a korábbi sérülés és feszült a farizom.
Mátrakeresztesen megláttam Gábort és nagyon megörültem neki. Gyorsan megkérdezte, hogy vagyok és átkísért a ponton. Kezembe nyomott egy negyed banánt és megerősítette a pozícióm. Egy saras felfelé ösvényen haladtunk tovább. magam előtt megláttam Dórit és Bencét. Beértem Őket, megbeszéltük ki, hogy van. Dóri nem volt túl jól, de nagyon küzdött. Komolyan vívódtam magamban, nem hittem el, hogy pont Dórival kell versenyeznem, holott eddig mindig neki drukkoltam. KESZ-es csapattársak vagyunk, Ő bíztatott, hogy egyáltalán versenyen induljak 3 éve. Próbáltam erről elterelni a figyelmem.
Itt még kifejezetten jó erőben éreztem magam, de óvatosan haladtam, mert a Muzsla tudom, hogy nem csak egy olyan teve, amelyiknek egy púp van a hátán, hanem több púpú. Sok helyen olvastam, hogy amikor azt hiszed, hogy a tetejére felértél, mindig van egy másik magaslata.
Az utolsó sziklás meredek mászásnál Csipi bíztatta a népet. Dórit és engem éppen azzal, hogy Irén már két órája a célban van, és igyekezzünk, – amúgy meg mi vagyunk a 4. és az 5. nő. Dóri bíztatott is, hogy menjek. Eliramodtam, mert jól futható szakasz következett és újra éreztem az erőt, de itt már görcsölgetett a lábam. Hibát követtem el, hogy a Muzslától már nem frissítettem időben, – vagyis inkább sehogy – csak ittam. Egyáltalán nem kívántam már semmit. A lábam elé viszont figyelnem kellett, mert a görcs miatt botladozósan haladtam.
Ha Csipi azt mondta 35 perc alatt lent vagyok, akkor az, biztosan több. De az már semmiség! Viszont arra nem számítottam, hogy végigkáromkodom ezt a kicsontozós, elcseszett lejtőt, mit sem törődve a csodás kilátással.
Valami Szeles Mónika szerű sóhajtozás enyhítette a nyomorom és végre valami földútra bukkantam ki. Itt Bence és Dóri észrevétlenül beértek és zergeként elnyargaltak mellettem. A tempóváltás és az enyhülő domborzat segített, de versenyezni már nem volt erőm, ezen az utolsó 1,5 kilométeren.
Mindent egybevéve elégedett vagyok az időmmel, boldog vagyok, hogy teljesítettem ezt a kemény és szép versenyt. Mindenképpen szeretnék majd itt egy olyat futni, ahol a végére is jól vagyok. Annak örülök, hogy sokat fejlődtem a Gapárdos edzések által egy év alatt, az UTH és Grossglockner időmhöz viszonyítva.
A szervezés tökéletes volt, két benézhető szakaszon jól jött volna egy plusz jelölés, de legalább megjegyeztem hol kell jobban figyelni.
Köszönöm Szabó Gábornak a felkészítést és hogy ajánlotta ezt a versenyt!
54.6 km, 2800 m d+, női 5. hely. M
Minden résztvevőnek szívből gratulalok, külön köszönet a pontokon segítőknek!
Sík Sándor versének néhány sora összegzésképpen idekívánkozik a végére:
„Állani, némán, mint a Mátra,
Nem nézni előre, se hátra,
Nem erőlködni befelé sem,
Csak bámulni a létezésen,…”
Köszönet a fotókért #donrazzino, #szaszafoto.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)