Mutatok egy ösvényt: A Pilis legjava rövidebb táv beszámoló

Az ingerszegényebb futásaim után valami desszert után kutattam és így bukkantam rá a Pilis legjava ösvényre a Trailrun.hu oldalán. Megkérdeztem Krisztiánt, hogy volna-e kedve csatlakozni a rövidebbre, ráadásul nem is kell messzire menni. Szerencsére, azt mondta, hogy épp szemezett a Pilissel.

 

Vasárnap reggel 8-kor indultunk Pilisszántóra a Sziklaszínház parkolójához, hogy nekiinduljunk a forró dzsungelnek. Piros majd zöld barlang jelzésen kapaszkodtunk fel hegymenetben a várva-várt Trézsi kúthoz vagyis a Szeretet forráshoz, de előtte még kavarogtunk egy pár száz métert, pedig sem a trackre sem az itinerre nem lehet panasz. Minket azonban megcsapott a párás gőz, ami az előző éjszaka lezúdult esőből a fák közé szorult.

 

A forrás kijózanítóan hűvös vize energiával töltött fel, már itt sajnáltam, hogy a fél liter izo mellé csak a kisebbik kulacsom vittem a zsákban, mert a 2,5 dl forrásvíz hamar elpárolgott. Képes vagyok egyébként hosszú ideig őrizni, egy-egy forrásvíz ízének emlékét, mint egy kora gyermekkori érzésfoszlányt.

 

Hamar tempós sétára váltottam, mert eléggé neki kellett dőlni a hegynek (Pirosbarlang durvamászás a Strava szerint), egy rövid két kilométeres mezei szakaszt kivéve, ahol lendületesebb kocogásra lehetett váltani. Szó szerint patakokban folyt rólam a verejték, akár a szaunában 15 perc után. A Vaskapu-sziklákhoz felérve pazar látvány tárult elénk a hatalmas szabályos sziklakapun áthaladva. „Még óriásibb, mint a képeken” - sóhajtottam fel.  Ezek az élmények némileg megmagyarázzák, miért simulnak ki a ráncaim egy- egy ilyen futás után.

 

Készítettünk azért pár fotót mielőtt tovább indultunk a piros kereszt uralta technikás szakasz felé és még a farönkből készült kanapét is sikerült észrevennem a rövid aszfaltos kitérőn. A következő szakasz poénja az volt, hogy a patakmederből át kellett valahogy jutni az ösvényre, de ez a felázott talaj miatt igényelt némi kreativitást. Ez a rész teljesen előhozta gyermeki lelkesedésem, mert a gyökereken és bozótokon keresztülmászva diadalittasan értem fel. Ami sok munkaóra egy pszichológusnak azt az erdő fél perc alatt megoldja. Kamaszok felelősségteljes anyukája teljes transzformációja lehetett volna ennek a résznek a neve.

 

Öniróniámból Krisztián megjegyzése ébresztett fel – „mi van veled? versenyen ennél azért jobban szoktál haladni!” – gondolom itt már próbára tettem egyedülálló türelmét. Most mit mondjak, a látszat csal, vagy hogy kiütött a meleg vagy az előző hét? Nem kenyerem a panaszkodás. Vannak a jobb napok meg a rosszabbak. A lét elviselhetetlen könnyűségét (hogy klasszikust is idézzek) nem szabad komolyan venni.

 

Közben elértük a Fekete-kő kilátópontot, majd két kisebb kitérővel a Klastrom-szirtet és a Kémény-sziklát. Nekem utóbbi panorámája tetszett nagyon, pedig talán a Fekete-kő a népszerűbb.  A szintes szakasz több, mint kétharmada, már a lábunkban volt. Áthaladtunk a Simon-halála szurdokon és célba vettük a Boldog Özséb kilátót. Itt futott velünk szemben Sárdi Tomi a túrázócsoport sziluettje mellett elsuhanva. Örömmel köszöntöttük egymást, mint az „utazók” között ez szokás.

 

A kilátóig is már szenvedősen haladtam, de a legnehezebb szakasz a szerpentines lefelé volt. Pedig itt csak le kellett volna robogni, ám a hasizmaim kemény görcsbe rándultak össze minden egyes talajfogással. Az okok visszavezethetőek az edzetlenségemre és a kevés folyadékra. Ebben a párában a 7 dl folyadék még Endurolytes sótablettával is felettébb kevés. Szénhidrátból sem voltam éppen túltöltve, de az elmúlt félévi futásaim hossza sem a legideálisabb egy ilyen kalandhoz.

 

Mindezekkel a vallomásokkal együtt is iszonyatosan élveztem az útvonalat és beírom a kedvenceim közé. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a kicsit technikásabb terepfutást, vagy ilyen versenyre készül. Na és persze a látványért is nagyon megéri. Ahogy lehűl kicsit az idő és összeszedem a kondim  tervezem, hogy visszatérek.

 

Számok:

21.35 km

1024 m d+

3 óra 11 perc

 

 

 

Trail Zone Gaja és Terepfutás Börzsöny Trail beszámoló egyben

Egy hétvége alatt két verseny?! Ezt az őrültséget! Mentségemre szóljon, hogy mindkettőre

meghívást kaptam, ezúton is hatalmas köszönet érte, mert kihúzott egy poszt sérülés traumából.

Mint utóbb kiderült ez a duplázás nem volt haszontalan, sem elviselhetetlenül fárasztó. Még akkor

sem, ha az ország két különböző szegletére kellett menni érte. A történet egy hónappal korábbra

nyúlik vissza, hiszen azóta edzek célirányosan. Immár pulzuskontrollal, alacsony és közepes

intenzitású regeneráló futásokkal. Köszönöm Kovács Józsinak a tanácsokat és az ebben való

segítséget. Tényleg el voltam kenődve, mint a Gyulai májas.

Elérkezett a szombat a Trail Zone Gaja versenye, ahol a közepes távot mertem bekockáztatni, a

hosszú helyett. Bodajkon idén a versenyközpont a focipályához került a két évvel ezelőtti Gaja Völgyi

Tájcentrumtól eltérő módon és az útvonal is változott. A telekocsis lejutás szervezése közben, Gordon

Camezuli jóvoltából egy csapat különböző nemzetiségű külföldi Magyarországon élő kiváló futó és

Kata társaságába keveredtem, és ráadásként együtt melegítettünk Berényi Ildikóval (immár

személyes ismeretséget is kötve).

A mi rajtunk - egyedi biciklis felvezetéssel - közvetlenül a 20 kilométeres táv után pár perccel volt.

Egy rövid városi aszfalt után a sípálya emelkedőjén már hiába váltottam tempós sétára, - mert a

feladat az volt, hogy „ne versenyezz!” - a pulzusom a meleg és a bemelegítő repülőfutások közben

már felszökött, mint a higanyszál. Még a mezőn is küzdöttem, hogy lassabban haladjak, de nem is

éreztem kirobbanó erőt, amihez a kanyar utáni szembeszél is adott némi iránymutatást.

Befordultunk a hűs fák ölelésébe és haladtunk tovább a Székesfehérvár 1000 éves fennállását

szimbolizáló és a Gaja-patakot tápláló Alba Regia forrás felé. Átfutottunk a még mindig mesebeli

kanyargós Gaja-völgyön. Innen már nem volt annyira távol a cél, próbáltam beérni az 500 méterrel

előttem haladó harmadik lányt, de esélytelennek éreztem. Nem is lett volna okos itt vitézkedni,

hiszen másnap is várt rám egy edzésnek szánt terepverseny. De volt még hátra néhány kilométer,

nem is sejtettük, hogy a késő bronzkori halomsírok, mennyi történetet őríznek és csak elsuhantunk

mellettük.

A hídon átfutva láthattuk a patak mellett elnyújtózva a néphagyomány által Ádám és Éva fájának

elnevezett két összenőt példányból álló faóriást. A sok vitát kiváltó ma már a Kajmáti-Köfejtó által

teljesen elpusztított Varjúvárat is érintette az útvonalunk. Mennyi mindent mesélhetne fű, fa, virág

vagy egy szikla nekünk elmúlt korokról, ha meghallhatnánk.

Nagyon élveztem ezt a pályát és hogy végre együtt lehettem hasonló őrültekkel, a szervezés is

csillagos ötös volt.

Szombat délután igyekeztem pihenni és nem bepótolni mindent, ami a héten kimaradt. Másnap

frissen keltem a várva-várt Nyúlcipóbolt Börzsöny Trail napján, majd hamar felkaptam útitársaimat is:

egy katalán születésű egyetemi tanárt és egy turista párt. Carles a hosszún indult, Anikónak pedig az

első terepversenye volt az S távon, a párja pedig elkísérte. Azt is megtudtam, hogy a leggyorsabb

maratoni pálya Valenciában van.

Szerencse, hogy időben érkeztünk, mert a versenyközpont most – el is kapott a nosztalgia, hogy

kezdőként három éve futottam utoljára az L távon - az erdő mélyén egy mesebeli helyen állt. A

rajtszámfelvétel és a bemelegítés is gördülékenyen ment. Teljesen feldobott, hogy sok ismerős arcot,

- köztük CK Pétert, Bede Annamarit és sok Cofferunnert - üdvözölhetek az indulók és a segítők

táborában is.

A M távosok rajtja 10:30-kor volt, itt is óvatosan indítottam, de mivel most kihagytam a

bemelegítésből a repülőket, ezért kicsit ki tudtam lépni és az élboly mögött percekkel leszakadva

tartottam a pozíciót. A homlokomról gyöngyöző izzadság cseppjeiben egyedül haladtam szinte végig,

teljesen magába szívott az erdő. Azt mondják, ha igazán megfigyelsz valamit eggyé válsz vele.

Ahogy kaptattunk felfelé a sárga jelzésen a Kámorra, szinte átjárt a hegy 16-18 millió éves múltjának

porlepte súlya. Érdekesség, hogy a csúcstól mindössze kétszáz méterre keletre található az andezitbe

zárt, 70 centiméter átmérőjű, kerek szájú üreg, amely időkapszulaként őrzi a Börzsöny kialakulásának

emlékét. „Egyszer belenéznék egy mindent látó szemüveggel”.

A Börzsöny legrejtélyesebb hegye egyébként egy kalandos életű rablólovagról kapta a nevét, akinek a

szépséges lánya az itt elrejtett kincsek után kutatott hosszú éveken át. Lehet, hogy még most is

aranyat rejt a hegy mélye? Érdemes lenne jobban megismerni a történetét, de itt minderről mit sem

sejtve zuhantunk bele az óriási meredek völgybe, ahol még láttam néhány meznek a hátát. Kellemes

hűvös járt át az árnyas fák alatt. Néhány félmondatban beszélgettünk is, az egyik srác megtorpant

előttem, mert kirántotta a jogosítványát valahol és azt kereste. Remélem meglett.

A lábam jó állapotban volt, a sérülésnek már csak fantomjelzései vannak időnként. Azt hittem, hogy a

Dynafit Alpin Pro cipőm már sokat futott, de szépen tette a dolgát. A frissítőponton töltöttem vizet és

csippantottam az ellenőrzőpontokon, ezen kívül semmi nem zökkentett ki, holtpont nélkül

kiegyensúlyozottan haladtam végig. Hammer Heed-et, vizet és egy gélt tankoltam útközben a

zsákomból.

Átváltottunk a piros jelzésre majd Királyháza felé a zöldre. Az önkéntesek kerepeltek, kolompoltak és

profin irányítottak. Végig érződött mennyire szurkolnak nekünk. A szokásos összetartozás érzése újra

megvolt és ez hálával töltött el. Még előzni is tudtam itt a pálya második harmadában.

A vége egy szigetkör távolságú óriás lejtőn való lerepülés volt a célig. A negyedik helyen futó lányt hol

megközelítettem, hol leszakadtam róla, úgyhogy egy kis játék is belefért, de jobbnak bizonyult

lejtőfutásban. Itt már nem nagyon törődtem azzal, hogy edzés, avagy sem, csak mentem ahogy

bírtam. A befutó eufórikus volt rég éreztem ilyet, mert még volt bennem erőtartalék és ez visszaadta

az elveszett futóönbizalmat.

A verseny után jó hangulatban sztorizgattunk az ismerősökkel és töltöttük vissza a ledolgozott

kalóriákat a megszokott színvonalas ellátás mellett. Örülök, hogy itt lehettem, köszi Csanya.

Mondhatom, hogy elégedett vagyok a hétvégével és simán lehet két versenyre menni egymás után,

ha ilyen a vége.

Köszönöm szépen a szervezőknek és az önkénteseknek az élményt! A fotósoknak pedig a remekül

elkapott pillanatokat! Gratulálok minden részvevőnek, a helyezetteknek pedig a szédületes

tempókhoz!

Szombaton a nők között a 4. helyen, vasárnap pedig a 48 fős női mezőnyből az 5. helyen futottam be.

Számok:

14,79 km, 311m d+, 1:29:15

18,91 km, 787 m d+, 2:20:53

#beszámoló #GajaTrail #Trailzone #BörzsönyTrail #Dynafit #iloverunning #Hammernutritionhu #trailrunning #Terepfutás